Zöldségnövények
Gyermekek a mezőgazdaságban mintaprojekt
A káposztafélék a keresztesvirágúak családjába tartozó növények . A legnagyobb mennyiségben fogyasztott zöldségnövényeink. Frissen, tárolva és feldolgozva az év nagy részében rendelkezésre állnak. Idegen beporzók, termékenyülésükhöz rovarok szükségesek. Becő-, vagy becőketermésű növények.
Fejes káposzta vagy édes káposzta: valószínűleg a mediterrán területekről származik, már 4000 éve termesztik. Kétéves növény, az első évben az ismert káposztafejet hozza létre, ha pedig nem takarítják be, akkor a második évben magszárat növeszt. Mérsékelt hőigényű, hosszúnappalos növény (12 óránál hosszabb megvilágítás). Tápanyag- és vízigénye nagy, a talajból is a jó vízgazdálkodásút kedveli. Komoly vitaminforrásunk, A, B1, B2 és legnagyobb mennyiségben C-vitamint tartalmaz. Felhasználása: nyersen (pl.: káposztasaláta), főzve (pl.: káposztaleves, töltött káposzta), tartósítva ( pl.:savanyú káposzta), sőt sütve (pl.: káposztás rétes).
Médiaállomány
Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=7zkkWig01wE
Kelkáposzta: Igen közel áll a fejes káposztához, ám annak sima leveleivel szemben a kelkáposzta levelei fodrosak, hólyagosak. A hideget jobban viseli a fejes káposztánál, ezért átteleltethető; a szárazságot is jobban tűri. Ellenben nem savanyítható, és rosszabbul is tárolható a fejes káposztánál. Lazán simuló levelei megnyúlt fejet formálnak. Gyökerei sekélyek, ezért jó víz- és tápanyag-ellátást kíván, bár a fejes káposztánál igénytelenebb. Kevesebb ételbe jó, mint a fejes káposzta, és nem is savanyítható, de fontos tápanyagokat tartalmaz: sok benne a fehérje, és az ásványi anyag, miközben C-, B1- és B2-vitamin-tartalma megközelíti a fejes káposztáét. Egész évben jól tárolható.
Médiaállomány
Karalábé: A káposztafélék családjába tartozó zöldségnövény. Magas B1-, B2-, B6-, és C-vitamin (63 mg/100 g) tartalma miatt ajánlatos a nyers fogyasztása. Tartalmaz még kalciumot, káliumot, magnéziumot, vasat, valamint meszet és foszfort is. Nem savanyítható, konzerválásra is alkalmatlan. Viszont egész évben termeszthető, és már tyúktojás nagyság elérésekor szedhető. A karalábé magas vitamintartalma miatt méregtelenítő hatású. Vannak hajtatásra alkalmas fajták, amelyek rövid tenyészidejűek, hideg- és fényszegény körülményekhez alkalmazkodtak, valamint hosszabb tenyészidejű őszi-téli felhasználásra alkalmas fajták, amelyeknél lényeges szempont, hogy ne legyenek fásodára hajlamosak.
Médiaállomány
Karfiol: Elsősorban Európában népszerű zöldség, amelynek húsosan megvastagodott fehér virágait lapátszerű zöld levelek veszik körül. Akkor jó minőségű, ha teljesen fehér, és rózsái szorosan illeszkednek. Magas C-vitamin tartalmát (60 mg/100 g) mélyhűtött állapotában is megőrzi. Ásványi sókban is gazdag. Húspótló ételként rántva, vagy darált hússal dúsítva rakott karfiolként, levesnek, előfőzve saláták alkotórésze is lehet, de savanyúságnak eltéve is igen kitűnő. Magas fényigénye van, azonban a rózsái a napon megbarnulnak, ezért a belső leveleket, a kialakuló rózsa fölött összekötik. Vízigénye nagy és szereti a magas páratartalmat, ezért a hazai viszonyok között, csak öntözéssel termeszthető gazdaságosan. Egyetlen napi szárazság tönkreteheti a termést.
Médiaállomány
Bimbós kel vagy kelbimbó: A 19. században Belgiumban nemesítették ki, emiatt angolul például „brüsszeli káposztának” nevezik. A káposztafélék családjába tartozó kétéves növény. Első évben hozza a főszáron a fogyasztásra alkalmas hajtásokat (bimbókat), második évben a becőtermést. Fontos kiskerti növény, kézimunka igénye miatt nagyüzemileg csak kis területen termesztik Magyarországon. Főgyökere erőteljes, dús oldalgyökerekkel mélyre (80–100 cm-re) hatol, ezért szárazságtűrő. Hosszú nyélen lelógó, tojás alakú, szürkészöld levelei köntösként védik a tenyészidő végére hónaljukban képződő, kicsiny, tömör fejes káposztaszerű bimbókat. Virágzati szára elérheti a 150 cm-t. Magas szárazanyagtartalma miatt nagy a hidegtűrése, és jól tárolható.
Médiaállomány
Kínai kel: A Kelet-Ázsiában mediterrán vidékeiről származó növényt Kínában és Japánban már a 3. században termesztették. Európába a 19. században került át, de az 1950-es évekig alig ismerték. Nagy zöldtömeget termő, egyéves növény. Tipikusa rövidnappalos növény. Főgyökere erősen rögzíti. Nagyon alacsony: úgy tűnik, mintha egyáltalán nem lenne szára. A rendkívül rövid száron, torzsán ülő levelek közül a csúcs tájékán levők nem fejlődnek ki teljesen, hanem a bimbós kelhez hasonlóan rügyek maradnak. A levelek széle a sima vagy hasadt, felületük általában kissé ragacsos, gyengén szőrös. A levelek főere nagyon vastag (4–6 cm). A levél lehet keskeny, hosszú, hosszúkás tojásdad vagy széles lapát formájú. Magszára akár 1 m magas is lehet. A virágokban sok a nektár, és ezt nagyon szeretik a méhek, tehát jó mézelő növény is. Könnyen emészthető, fehérjetartalma háromszorosa a fejes káposztának. Sok C-vitamin, karotin és ásványi só van benne, felhasználható főzeléknek, salátának és spárgapótlónak is.
Médiaállomány
Hüvelyes növények: a Fabales rendbe tartozó kultúrnövények, hüvelytermésük van. A gyökereken rhizobiumokban a levegő nitrogénjének megkötésére alkalmas baktériumok élnek.
Borsó: A pillangósvirágúak családjába tartozó növényfaj. Tápláléknövény, az emberiség egyik legrégibb kultúrnövénye. Fontos fehérjeforrásnak számít az emberi táplálkozásban, manapság elsősorban zöldségként és állateledelként kerül felhasználásra. Magyarországon a veteményes kertekben mindenütt megtalálható kedvelt zöldségféle. Termesztett változatai több vad őstől származnak. A magyarság még a vándorlása idején ismerhette meg. A magyar borsó szó ótörök eredetű. Az alapfaj gyökere mélyre hatol, oldalgyökerei gazdagon behálózzák a talajt, rajtuk nitrogéngyűjtő baktériumok élnek. Hajtása felálló vagy elfekvő dudvaszár viaszos bevonattal; levélkacsban végződik. Virágai fehérek, magánosak vagy kevés tagú fürtben állnak. Termése hüvely. Áprilistól júliusig virágzik. Alapvetően három fajtacsoportot különböztetünk meg: cukorborsó amelyet hüvelyestül fogyasztanak,a kifejtő borsók magja sima, cukortartalmuk gyorsan alakul át keményítővé, rövid idő van a betakarításukra. Ide tartoznak az étkezési száraz (zöld vagy sárga magvú) borsók is. A velőborsó cukortartalom lassan alakul át keményítővé, hosszabb ideig zsenge marad. A borsót eredetileg száraz állapotban fogyasztották. A zöldborsó-fogyasztás a 15–16. századtól jött szokásba Ny-Európában. Eleinte a hüvelyével együtt főzték meg.
Médiaállomány
https://www.youtube.com/watch?v=JW-0vd1ssV0
Veteménybab: Népies megnevezése: paszuly, paszulyka, fuszulyka. Nagyon sok fajtája van, melyek különböző tulajdonságokkal rendelkeznek. Amerikában őshonos, az indiánok már kb. 5000 éve termesztik. Európába először az 1530-as években került; Franciaországban 1548-ban említik először. Ezután az európaiak közvetítésével került át később Afrikába, Ázsiába és Ausztráliába. Léteznek bokorbab és futóbab típusú fajták. A futóknak valamilyen támaszték szükséges, ezért szokás kukoricaszár mellé, vagy kerítés mellé, esetleg hálóra felfuttatni. Magyarországon mindenféle típusát termesztik, a zöldbabot (amelyből létezik sárga és zöldhüvelyű is), a fejtenivaló babot és a különféle szárazbabokat is. Táplálkozási értéke nagy, magvai 40-50% keményítő mellett feltűnően sok, 22-35% fehérjét (legumin) tartalmaznak, melynél fogva emberi és állati táplálékul egyaránt alkalmazhatók. A szárazbab fehérjetartalma tízszerese a burgonyáénak, háromszorosa a kenyérének, de magas az ásványi anyagtartalma is. Zöldbabként a fehérje értéke kisebb, de még így is jelentős. A kevésbé szálkásodó fajtákat részesítjük előnyben. Mind a száraz-, és a zöldbab is elkészíthető főzeléknek, salátának, levesnek, de mélyhűtésre és konzerválásra is alkalmasak.
Médiaállomány
A burgonyafélék (Solanaceae) család a valódi kétszikűek egyik családja. Számos fajuk ehető, míg mások mérgezőek. A virágaik hímnősek, a termésük tok, húsos tok, vagy bogyó.
Paradicsom: Dél- és Közép-Amerikában őshonos. Egyaránt jelenti a növényt és annak bogyótermését, amelyet Magyarországon elsősorban zöldségként használunk fel. Népies neve: paradicska, tomata, tomató. A magyar paradicsom szó a „Paradicsom almája”, „paradicsomalma” kifejezésből rövidült. A növény „alma” nevét máig őrzi az olasz neve (pomodoro, azaz „aranyalma”). Kezdetben dísznövény volt, az 1870-es években a dunakeszi kertészek voltak Magyarországon az első paradicsomtermelők. Trópusi hazájában évelő kúszónövény, mérsékelt éghajlaton egyévesként termesztik. Nagyon sok fajtája van és sokféleképpen használható fel, nyersen, savanyúságnak, levesnek, mártásnak, passzírozva üdítőitalnak. A zöld paradicsom fogyasztása veszélyes, mert mérgező hatású szolanint tartalmaz, ami az érés során elbomlik. Táplálkozási értéke abban rejlik, hogy harmonikus összetételben tartalmazza a különböző aroma anyagokat, amelyet más növények ízben nem tudnak megközelíteni. A vitaminok közül legjelentősebb a C-vitamin (20–30 mg), de még 11-12 féle vitamin található benne.
Médiaállomány
Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=brVSchpPl20
Padlizsán vagy tojásgyümölcs: Ritkábban törökparadicsom vagy kékparadicsom névvel is jelölik, Erdélyben vinete vagy vinetta néven ismert. Egynyári növény. Kelet-Indiából származik, ahol már évezredekkel ezelőtt is termesztették, de Magyarországon is egyre jobban kedvelik és termesztik. Tartalmaz C- és A-vitamint, és igen gazdag ásványi sókban is. Bokra 40–100 cm magas, fásodó szára elágazik. A termés színe fajta szerint lehet fehér, sárga, lila, fekete; formája gömbszerű vagy hosszúkás. Környezeti igénye megegyezik a paprikáéval. Akkor szedjük, ha a sötétlila termése elérte a teljes nagyságát és fényes felületű. Kitűnő előétel, saláta, kirántva, palacsintatésztában megforgatva és kisütve, vagy rakottan főétel, levesbe is főzhető, főzeléknek, de töltve, és párolva, padlizsánkrémként, vagy paradicsommártással, illetve körítésként is kitűnő. A padlizsánból számtalan étel készül, leginkább a balkáni és mediterrán térségekben. A legismertebbek: muszaka (görög), ratatouille (francia), vinetta vagy vinetesaláta (román és erdélyi magyar).
Médiaállomány
Paprika: A nemzetség valamennyi faja Közép-, illetve Dél-Amerikából származik, de mára a mérsékelt és a trópusi égövben szerte a világon termesztik őket. Az indiánok (inkák stb.) nemcsak ismerték, de termesztették is. Európába Kolumbusz orvosa, Diego Alvarez Chanca hozta 1494-ben. A paprika magyarországi megjelenése egyéb más Amerikából származó növényhez viszonyítva nagyon korai. Nem tudjuk pontosan, hogyan érkezett az országba. A valószínűbb álláspont szerint török–délszláv közvetítéssel vettük át a Balkán felől. Erre utal a „törökbors”, „tatárkabors”, "pogánybors" elnevezés is. Mint mindenütt, Magyarországon is először mint érdekesség jelent meg a főúri kertek ritkaságai között. Csak a 18. században vált általánosan ismertté; legelső termesztő körzete Szeged környékén volt. Hosszúnappalos növény. Ha a megvilágítás 12 óránál rövidebb, nemcsak a virágzás áll le, de a bimbók akár le is hullhatnak. Bókoló virágai látszólag csomókban állnak az ágak csúcsán, de valójában magánosak, lehetnek fehér, sárga vagy lila színűek. Felfújt, sokmagvú bogyótermése rendkívül változatos alakú és színű; csüngő és felálló is lehet. Öt faját termesztik szerte a világon, rengeteg változattal. Szent-Györgyi Albert által felfedezett C vitamin vagy aszkorbinsav és az erek alapi részén az ún. óriás sejtek tartalmazzák a kapszaicint, amitől ízét csípősnek érezzük. A magyar konyhát teljesen átalakította a paprika. A magyar paprika leghíresebb leveseink (halászlevek és gulyások), továbbá párolt ételeink (pörköltek, paprikások) nélkülözhetetlen fűszere. A hidegkonyha is előszeretettel alkalmazza a paprikát bekeverve (például a körözöttekben) vagy az ételre szórva (zsíros kenyér, kocsonya stb.).
Médiaállomány
Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=XNYc5xkroMk
Burgonya: A köznyelvben krumpli, tájnyelvi nevén krumpedli, kolompér, kompér, kolompír, korompér, krompér, grulya, földialma, svábtök vagy pityóka (Erdélyben). Peru és Chile hegyvidékén őshonos az ott élők körülbelül 7000 éve fogyasztják. Európába a 16. században Pizarro révén került. Magyarországra 1650 körül jöhetett be bajor-osztrák közvetítéssel, de igazi elterjedése II. József magyar király adókedvezményeinek volt köszönhető. Ez a legfontosabb termesztett, nem gabona növény, és több ezer fajtája ismert. (50–90 cm) magasra növő, lágy szárú növény. A föld feletti rész szárcsomóiból nőnek a hajtások és levelek, a föld alattiból a gyökerek és a tarackok. A tarack (sztóló) csúcsának megvastagodásából alakul ki a gumó (szárgumó). A párta és a csésze összeforrása miatt öttagú, fehér, lila, olykor vöröses virágai bogernyőbe tömörülnek. Termése kétrekeszes, sokmagvú bogyó. Termesztésben egyéves, de természetes élőhelyén évelő, gumójával áttelelő növény. Fogyasztani kizárólag a gumóját szabad: a virágából keletkező bogyókban, a növény felszíni zöld részeiben, valamint a burgonyagumó „szemeiben” (rügyeiben) és a napon (fényben) tartott gumó megzöldülő héjában méreganyagot (szolanint) fejleszt. Nagyon sokféleképpen használhatjuk: leves, főzelék, olajban, vagy zsírban sütve, húsételekhez köretként, kenyér és egyéb kelt-, sült- és főtt tészták készítéséhez. Hámozás után gumója bármilyen formában (főzve, sütve) elkészíthető.
Médiaállomány
Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=ctG0c7tayK8
Levélzöldségek: nem tárolhatóak, mindegyiknek a levélzetét fogyasztjuk.
Fejes saláta: Őshazája Dél-Európa, Észak- és Nyugat-Afrika. M agyarországon is széles körben elterjedt. Egyéves növény, melynek van áttelelő és nyári változata is. A legrövidebb tenyészidejű zöldség. Fejlődése két szakaszból áll, első a fejesedési, második szakasz a magtermő. Erős főgyökere van, virágzati szára 60-80 cm hosszú, rajta ül a fészkes sátorvirágzat. A termés fehér vagy barna színű bóbitás kaszat. Sok országban nyersen és hidegen fogyasztják,például salátákban, hamburgerekben vagy tacóban. Más országokban a kerti salátát főve fogyasztják, és a szár felhasználása éppen olyan fontos, mint a levélé. A nemzetség tudományos neve a latin lac, azaz tej szóból származik, ami az ide tartozó növények tejnedvére utal. Magas C-vitamin tartalma, (40 mg), de sok B-vitamint, (B1-, B2-, B6-vitamint) és vasat tartalmaz. Ízanyagai jó hatással vannak a gyomor működésére, ritkán főzelék készítésére is felhasználjuk. Cukorbetegek, túlsúlyosak is fogyaszthatják.
Médiaállomány
Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=QnhHPG99aUk
Spenót vagy paraj: Közép- és Délnyugat-Ázsiában őshonos. Ismert nevei még: spinót, spenát, spinát, spinác, barátparéj. Magyarországra korán eljutott, 1590-ben már említik a spinácz nevű levélzöldséget. Egyéves, néha kétéves növény, a mérsékelt égöv alatt képes áttelelni. Mintegy 30 cm magasra megnövő, szára egyenes, levelei változatos méretűek. Kétlaki növény, a nővirágos egyedek hosszabb élettartamúak, a hímvirágúak az elvirágzás után elszáradnak. Termése gyakran tüskés felületű, 5–10 mm-es makkocska, melyben számos mag található. Leggyakrabban főzeléknövényként vagy salátaként használják fel, iparilag pedig klorofill előállítására. A talajtól függően nagy mennyiségű vasat tartalmazhat, azonban ennek nagy része nehezen felszívódó formában van jelen, és az oxalátok is gátolják a felszívódását. Popeye, a tengerész, egy fiktív hős, aki nagyon szereti a spenótot és fogyasztásakor emberfeletti erőre tesz szert.
Médiaállomány
Sóska: Elnevezései: mezei sóska, réti sóska, kerti sóska vagy egyszerűen sóska. Évelő, lágyszárú levélzöldség. Egész Európában őshonos, de megtalálható Észak-Amerikában, Ázsiában és Chilében is. Három fajtája van, amelyek a savanyú ízükben különböznek: kerti vagy francia sóska igen erősen savanyú. A paréjlórom vagy angolsóska nem savanyú ízű. A Magyarországon termesztett mezei sóska mérsékelten savanyú. Jellegzetes savanyú ízét a benne található oxálsavnak köszönheti. Hashajtó hatása is van. A spenótból készült főzelékhez hasonló jellegű étel készíthető belőle, de használják saláták ízének fokozására is. Savanykás ízének étvágygerjesztő hatása is van. Magas C-vitamin tartalmának köszönhetően hatékonynak tartják a skorbut gyógyítására és megelőzésére. Sok ásványi sót, meszet, foszfort és vasat tartalmaz. Frissen szedve kedvelt gyerekcsemege.
Médiaállomány
Hagymafélék: a hagyma a legrégebbi kultúrnövényeink egyike. Nem melegigényes, a -6, -7 fokot is kibírja. Vízigénye közepes, mivel sekély gyökere nem tudja felvenni a mélyebben található nedvességet.
Vöröshagyma: Az amarilliszfélék családjába tartozó növényfaj. Közép-Ázsiából került Magyarországra; ősrégi konyhai fűszer, amely a főtt és sült ételeink legkedveltebb ízesítője. A magyar tájnyelvi elnevezései közül a hajma, a vereshagyma, a zsidószalonna és a mózespecsenye a legismertebbek. Hagymával áttelelő, fajtától függően kétéves vagy évelő növények. Levelei és tőkocsánya üregesek, a levelek hengeresek. Virágzata gömb alakú ernyő, melyet korai állapotban világoszöld színű fellevél takar. A virágok 3 tagúak, leplesek. A termés tok, magjai feketék. Illóolajat, B-, és C-vitaminból 30 mg/100 g-ot (de a zöldhagyma még ennél is többet). A jellegzetes csípős ízét és illatát egy kéntartalmú vegyület adja. Ennek a hatóanyagnak baktériumölő hatása van, ezért a meghűléses időkben a fertőzések megelőzésére is használták. Tavasszal zöldhagymaként fogyasztjuk, ilyenkor feltöltögetjük. A hagymahéj a hagyma külső levelei, amik az érés során elszáradnak, megbarnulnak, ezt a barna héjat vízben felforralva használják, elsősorban gyógyteaként. Húsvétkor a húsvéti tojások festésére, miközben a tojások is keményre főnek. Kiszedése után utánszárítjuk, a gyökerektől, fellevelektől megszabadítjuk, felfűzve, vagy csak száraz szellős (padlástérben) hosszú ideig tárolható, így egész évben használhatjuk, de szeletelt szárítmányként, akár évekig is eltartható. Nagyon sok fajtája van, de a nálunk és az egész világon is híres a makói vöröshagyma, amely kellemes aromája és kevésbé csípős íze miatt kedvelt.
Médiaállomány
Fokhagyma: Gyógy- és fűszernövény, melynek hagymája fogyasztható; felvágva erőteljes aromát (egyesek szerint illatot, mások szerint szagot) bocsát ki. Népies neve „foghagyma” vagy „büdös hagyma”. Elő- és Dél-Ázsiában őshonos; különleges ízjavító hatása miatt az egész világon kedvelik. Egyes ókori népek varázserőt tulajdonítottak neki, Egyiptomban szent növényként tisztelték. A középkorban is gyógyító és tisztító erőt tulajdonítottak neki, gerezdjét amulettként hordták a nyakukban. A pestisdoktor madárfejszerű álarcának csőrrészébe (amin át az orvos belélegezte a levegőt) többek között fokhagymalevelet is tettek. Hazánkban a 15. században kezdték termeszteni. Mivel meleg- és fényigényes, Magyarországon kiváltképp Makó környékén termesztik. Egyenletes vízellátás mellett bő termést hoz. Ha a levele és szára elszárad, a gumókat szellős helyen utánszárítják, a rögöktől, gyökérzettől megtisztítják, füzérbe vagy koszorúba fonják, és szellős, száraz helyen (padlás) felfüggesztve tárolják. A komplex összetevőknek köszönhetően jelentős immunrendszer-erősítő hatást is megfigyeltek. Felhasználják levesek, főzelékek, saláták, sültek, vadhúsok, szószok, kolbászáruk készítéséhez, de kedvelt pirítós vagy lángos ízesítéséhez is.
Médiaállomány
Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=xn8aJNGJ67U
Metélőhagyma vagy snidling: A hagymaformák legkisebb méretű faja, a tavasz első zöldülő hírnöke. Népies nevei: pázsithagyma, pázsitfű, valamint a német nevéből: snidling, snittling. A Földközi-tenger vidékéről származik. Magyarországon igen elterjedt és népszerű. Évelő növény. A friss metélőhagyma gyorsan elfonnyad, és kellemetlen keserű íze lesz. A szárított viszont hosszú ideig fogyasztható. Felveszi az étel nedvességtartalmát, így teljes értékű lesz. Sok benne az illóolaj és a C-vitamin. Erős aromájú fűszernövény. Főzni nem szabad, közvetlenül tálalás előtt adjuk az ételhez. Nemcsak ízesíti az ételt, de díszít is, ráadásul nagyon jó étvágygerjesztő és gyomorerősítő.
Médiaállomány
Póréhagyma: A póréhagyma a hagymafélék családjába tartozó, méltatlanul mellőzött növény. A póréhagyma őshazája valószínűsíthetően a Földközi-tenger környéke, illetve Ázsia, termesztése 3000 évvel ezelőtt Mezopotámiában kezdődött - említésre kerül a sumér birodalom tábláin is. Kheopsz fáraó katonái harci sikereik elismeréseképpen gyakran kaptak póréhagymát. Hazánkban népszerűsége lassan emelkedik. Lapos leveleinek széle sima, a levéllemez bordázott. A hosszúkás-lándzsás levél szélessége, amely a fajtára jellemző, a hagyma levelének 2-5-szörösét is elérheti, a középér a levélfelszínen kissé besüllyedt. Levelei a gyökérzet felé haladva hüvelyszerűen szorosan átölelik egymást, létrehozva az „üreges szárat". A póréhagymafajták értékét a fehér színű szár hossza adja. Illóolajai baktériumölő hatással rendelkeznek. Kiemelkedő A-, B1-, C- és E-vitamin tartalma. A póréhagyma gyakorlatilag egész évben kapható, mivel van nyári és téli változata is.
Médiaállomány
Gyökérzöldségek olyan növényi gyökerek, amelyek zöldségként fogyaszthatóak. A gyökérzöldségek általában tárolószervek a növényben és azért vastagodnak meg, hogy energiát tároljanak szénhidrátok formájában.
Sárgarépa: Fontos zöldségnövény, jelentős vitaminforrás, régóta ismerjük és termesztjük. A vadon előforduló, Európában és Délnyugat-Ázsiában őshonos vadmurok háziasított alfaja. A nemesített változat a vadhoz képest jóval nagyobb répatesttel rendelkezik, ízletesebb és kevésbé fásodó szerkezetű. Kétéves növény, az első évben tőleveleket fejleszt és zömök raktározó főgyökeret. A répatest részben a sziklevelek alatti szárrészből fejlődik. A második évben megjelenik a magszára, amelyen fehér szirmú virágai összetett ernyő virágzatot alkotnak. Első "klasszikus" utalások a gyökér felhasználására az 1. századból valók (Dioszkoridész: De materia medica). Európába a 8. században mórok közvetítésével jutott el az Ibériai-félszigetre, innen terjedt el Észak-Európa felé. A jelenlegi narancssárga színűre holland kertészek nemesítették a 17. században. Magyar leírás elsőként 1664-ből származik Lippay Jánostól . A termesztett sárgarépa kb. 88% vizet, 7% cukrot, 1% fehérjét, 1% rostot, 1% hamut és 0,2% zsírt tartalmaz. Narancssárga színének okozója a β-karotin részben átalakul A-vitaminná az emberi szervezetben. A sárgarépát a legkülönfélébb módokon elkészítve lehet fogyasztani. Felhasználható apró darabokra vágva sütni, párolni, főzni, levesekbe és szószokba, bébiételekbe és állateledelbe. Az 1980-as évek óta lehet kapni bébirépákat (amelyek meg vannak hámozva és egyforma méretű hengerekre vágva) és nyugatabbra népszerű rögtön fogyasztható gyorsételek. A sárgarépa édes íze lehetővé teszi, hogy édességek is készüljenek belőle, mint sütemény, puding, gyümölcslekvár része. A sárgarépalé széles körben forgalmazott egészségvédő italként önmagában vagy mással keverve (pl. céklalével, narancslével). A nyulak és lovak kedvenc eledele.
Médiaállomány
Petrezselyem: A zellerfélék családjába tartozó, kb. 60 cm magasra növő bokros gyógy- és fűszernövény. Két alaptípusa van: a levélpetrezselyem és a gyökérpetrezselyem. Eredetileg Dél-Európában, a Földközi-tenger vidékén honos, azonban mára az egész világon elterjedt. A petrezselyem népies nevei: petrezselem, petrezsirom, petruska. A gyökérpetrezselymet helytelenül nevezik fehérrépának vagy egyszerűen gyökérnek is. A petrezselyem kétéves növény: az első évben a lombja és gyökere fejlődik ki. A második évben magszárat fejleszt, annak a csúcsán ernyős virágzattal, amelyben kaszattermések érnek be. A levelei fodrosak vagy simák, fogazott szélűek, világoszöldek, erőteljes friss fűszeres ízük van Illóolajat, karotint, C- és E-vitamint, ásványi sókat tartalmaz. Fogyasztása a szervezet számára különösen a téli hónapokban előnyös. A leveleit igény szerint bármikor gyűjthetjük. A levelek vágását jól tűri. A már majdnem elkészült, de inkább a készételhez adjuk, mert nem csak aromáját, de vitamintartalmát is elveszíti főzés közben. A petrezselyem levelét szárítva vagy lefagyasztva tárolhatjuk.
Médiaállomány
Pasztinák: A sárgarépával rokon és Európában őshonos gyökérzöldség. Már az ókorban ismerték, és csak a burgonya érkezése után szorult vissza. Népies nevei: fehérrépa, peszternák, paszternák, olaszrépa, latin nevéből pasztinák, helytelenül édesgyökér-nek is nevezik. A gyökér és a mag a petrezselyemhez hasonló ízű, csak kissé édesebb. A magja hasonló célt szolgál, mint a kapormag, levelét nem használják. A petrezselyemnél nagyobb tápértékű, ezért ezt az újra közkedvelt növényt a konzervipar is használja. A 16-22 centiméter hosszú gyökér a petrezselyemnél gazdaságosabb, édeskés, sima felületű és fűszeres ízű. Az egész növény erősen sárgarépa-illatú, amit különösen akkor érzünk, ha a leveleket megdörzsöljük. Minden olyan ételben, amelybe petrezselymet használnak, de kevesebb kell belőle, és az ételnek édeskés ízt ad. Különösen a babételek készítésénél javasolt a használata. A gyökérből nyert anyagokat a likőriparban használják ízesítőként. A gyökér keményítőt, fehérjét, pektint és C-vitamint tartalmaz. A növény levelei is alkalmasak főzelék készítésére.
Médiaállomány
Zeller: A zellerfélék családjába tartozó (népies neve téves, német olvasatban: celler, ui. németül: Sellerie) gyógy- és fűszernövény. Világszerte három változata terjedt el, Magyarországon a gumós változatot termelik. A halványított (termesztése közben árnyékolják) vagy szárzeller és metélő zeller levélnyelében 30–50 mg/100g C-vitamint is tartalmaz, míg a gumós változat csak elenyésző mennyiséget. Ennek levele és gumója adja az illatos, aromás, édeskésen fanyar ízű fűszert. Felhasználható nyersen salátákhoz, jól fűszerezi a főzelékeket, mártásokat, hús- és tojásételeket, de a diétás étkeztetésben is fontos szerepe lehet. A szárzeller gumója kicsi és tele van gyökérrel, ezért étkezési célokra nem alkalmas. Levelei 30–40 cm hosszúra is megnőnek, a levélnyél 3–4 cm széles, ezt a húsos levélnyelet – árnyékolással (földdel feltöltik, mint a spárgát) halványítva – salátának használják, vagy összeturmixolva leves, koktél készülhet belőle.
Médiaállomány
Retek: A retket már az ókorban is ismerték és termesztették, több fajtája kedvelt. Magas C-vitamin tartalma miatt a téli, vitaminban szegény időszakban nagyon hasznos lehet. Nyersen vagy sózva használjuk, vajas- vagy zsíros kenyérre, saláták alkotórészeként, de az ételek díszítésére is. Csípős íze és illata a hagymáéval rokon illóolajtól származik, régebben gyógyszerként is használták. A legkorábban termő fajta a hónapos retek, amelyet a nyári nagyobb gumójú, majd az őszi-téli, nagy gumójú és tárolásra is alkalmas fajták követnek. Vetés után 30-70 nappal már szedhetők. A benne található anyagok antibakteriális és gombaölő hatásúak, így kiválóan alkalmas a megfázás és cseppfertőzések megelőzésére.
Médiaállomány
Cékla: Más néven céklarépa, ritkábban vörös répa, régóta ismert salátanövény. Ugyanennek az alfajnak egy másik változata a spenótra emlékeztető mángold. A libatopfélék családjába tartozó, cukorrépával rokon céklát már a babilóniaiak és a föníciaiak is nagy mennyiségben termesztették, a rómaiak pedig megismertették az európaiakkal is. A népi hagyomány annyira bízott gyógyerejében, hogy a dinasztiaalapító Nagy Károly rendeletben szabályozta kötelező termesztését. A középkori Angliában betegek és idősek eledeléül szolgáltak a cékla könnyen emészthető levelei, felénk pedig mindenekelőtt a fej- és fogfájás enyhítésére szolgált e növény.
Médiaállomány
Torma: A torma egy gyógy- és fűszernövény. Népies neve: közönséges torma, csípős torma. Illóolajtartalma gyökerének reszelésekor szabadul fel. Kalciumot, nátriumot, magnéziumot és C-vitamint tartalmaz. Eredetileg gyógynövényként termesztették. Használjuk még kolbászokhoz, főtt sertés- és marhahúsokhoz, savanyúságok tartósításánál is. Fiatal levele salátába kitűnő. A gyökeréből készített szószt marhasültekhez, füstölt húsokhoz és halételekhez használják. Gyermekeknek reszelt almával keverten adható. Kiásáskor a vastag gyökereket használjuk fel, a vékony mellékgyökereket újra elültetve szaporíthatjuk.
Médiaállomány
Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=MuUc364JXhU
TÁMOP-3.3.17-15/1-2015-0003
Gyermekek a mezőgazdaságban mintaprojekt
