30 éves hazánk első állat-biotechnológiai kutatóintézete
Írásunk a mosonmagyaróvári Biotechnikai Állomásnak a magyar mezőgazdaság és kutatás szolgálatában eltöltött három évtizedét próbálja feldolgozni. Egészen biztos, hogy nem hiánytalan és minden egyes részletre kiterjedő visszatekintés olvasható alább, ugyanis az első sikeres juhembrió-átültetésektől az egyik legjelentősebb magyar juh-törzstenyészet megszületéséig nagyon hosszú és rögös, ámde annál sikeresebb és büszkeségre okot adó út vezetett.
A kezdetek
Magyarország első állat-biotechnológiai kutatóintézetének története egészen 1982-ig nyúlik vissza, ugyanis ez évben döntötte el a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, hogy az akkoriban merőben újnak számító tudományágat intézményesített formában is meghonosítja hazánkban.
A magyaróvári tradícióknak megfelelően Biotechnikai Állomás névre keresztelt intézet hivatalos átadására nem kellett sokat várni. A kutatók már 1983 szeptemberében birtokba vehették a fennállásának éppen 165. évfordulóját ünneplő Alma Mater – akkori nevén Agrártudományi Egyetem (ATE) Mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi Kar – legfiatalabb egységét.
A létesítésről a kar tanszékeinek történetét bemutató kiadvány így ír: "Az 1980-as években Magyarországon is lehetőség nyílt az állattenyésztési reprodukciós és produkciós teljesítmények fokozására irányuló biotechnikai-biotechnológiai eljárások bevezetésére. E módszerek megismerése, adaptálása, továbbfejlesztése, új eljárások kidolgozása, majd a gyakorlatban való gyors bevezetése, s oktatásuk érdekében az ATE Kutatásszervezési és Termelésfejlesztési Intézeténél, Mosonmagyaróváron, 1983-ban dr. Gergátz Elemér egyetemi adjunktus, az akkori földművelésügyi tárca kezdeményezésére alapította meg a Biotechnikai Állomást, 53 hektáros területen. Az Állomás az évszázados tradícióknak megfelelően, elődeihez méltóan szeretné feladatát betölteni: hidat képezni az elmélet és a gyakorlat között."
Az újonnan alakult intézmény az egykori Növényfajtakísérleti Állomás épületében kapott helyet. A létesítmény előző használójának tevékenységét még 1983. január elsején, központi utasításra, az Országos Mezőgazdasági Fajtakísérleti Intézet (OMFI) vezetésének tiltakozása ellenére szüntették meg – az ország más területein működő 17 egyéb fajtakísérleti állomással együtt.
A két intézmény szakterületének eltérése ellenére, már csak a visszaemlékezés okán is, pár mondat erejéig emlékezzünk meg az úgymond "előd" állomásról.
A növényfajták magyarországi értékvizsgálata az 1891-ben Cserháti Sándor professzor által alapított Növénytermelési Kísérleti Állomás munkájával szintén Magyaróvárott vette kezdetét. A fajtakísérletezés hazai központja egészen a Budapestre történő 1949-es áthelyezésig Magyaróvár, illetve Mosonmagyaróvár volt. Az OMFI, illetve jelenleg a NÉbiH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága a mai napig a Cserháti által városunkba felállított intézmény jogutódjának vallotta, vallja magát.
A mosonmagyaróvári fajtakísérleti állomást 1951-ben, 2 évvel a jogelőd anyaintézmény áthelyezését követően létesítették. A városunkban működő egység a fővárosi székhelyű Mezőgazdasági Kísérletügyi Központ Fajtaminősítő Osztályának felügyelete alá tartozott, visszakapcsolva ezzel a térséget az országos szántóföldi növényfajta fajtafenntartó- és új fajtát előállító tevékenységbe. Az állomás egykori vezetői között olyan kiváló szakembereket találunk mint Széles Gyula, Szilva Vilmos, Láng Ágoston, Polhammer Jenő, Szakály Géza és Bodor Ferenc.
A biotechnológia területén elért néhány eredmény rövid ismertetése
Visszatérve a Biotechnikai Állomás történetének rövid vázolásához, már az alapítás utáni év nehéz feladat elé állította az ott dolgozó kutatókat. Az első komoly erőpróbára 1984-ben került sor.
A francia lacaune juhfajta legelső egyedei 1981 decemberében kerültek be országunkba, azonban a Franciaországból importált – eredetileg vágóhídi értékesítésre szánt – állomány sajnálatos módon a hagyományos állatorvosi módszerekkel nem mentesíthető Morel-féle betegséggel (Staphylococcus aureus subsp. anaerobius) volt fertőzött, ami a hazai juhállományban azelőtt nem volt jelen. A kórokozó tulajdonságai miatt az állománymentesítés a hagyományos eljárásokkal valószínűtlennek látszott. Ahogy már említve volt, a betegség Magyarországon addig nem fordult elő, az ország állományának védelme érdekében a mindvégig karanténban tartott lacaune nyáj felszámolás előtt állt 1983 végén.
A kérdéses állatállomány a tej- és hústermelés szempontjából rendkívül nagy genetikai értéket képviselt, ezért a Biotechnikai Állomás kutatócsoportja arra vállalkozott, hogy generacióvá1tásos mentesítését – az egyetlen igazán biztonságosnak látszó módszerrel – embrió-átültetéssel kísérli meg. Ennek eredményeként az országban akkor egyedülálló lacaune nyáj példátlan biztonsági intézkedések mellett Mezőtúrról a mosonmagyaróvári karanténba került.
Az állomás munkatársai vállalkozásukkal új utakra indultak, mert bár néhány juh-embrió átültetéséről már az 1930-as évektől kezdve jelentek meg beszámolók, és tisztáztak nagyon sok technikai kérdést, de biotechnikai módszerrel végrehajtott állománymentesítésről addig még nem álltak rendelkezésre szakirodalmi adatok (ma már tudjuk, hogy ez volt a világ első embrió-átültetéssel végrehajtott állománymentesítése!).
Az 1984 és 1987 között zajló mentesítési munka óriási sikerrel zárult, egy új biotechnikai eljárásmódot sikerült kidolgozni bakteriális fertőző betegséggel terhelt juhállomány genetikai anyagának megmentésére embrióátöltetéssel. A módszer lényege abban állt, hogy a fertőzött lacaune anyajuhokat, un. szuperovuláltatás (olyan hormonális kezelés, amely során a leváló petesejtek száma jóval meghaladhatja az adott fajtára jellemző átlagot, és egy donortól a termékenyítést követően több embrió nyerhető) után termékenyítették, majd az embriók kimosását követően azokat egészséges magyar fésűsmerinó anyajuhokba ültették. A "béranyák" pedig betegségtől mentes lacaune bárányokat hoztak a világra, mivel az eljárás alkalmazásával sikerült elkerülni a születendő utódok ellés alatti fertőződését.
Az eljárás alkalmazhatósága a gyakorlatban is bizonyított volt, ezzel a generációváltásos állománymentesítés új módszerét adták a mosonmagyaróvári kutatók az állategészségügy kezébe, amely azóta tananyagként szerepel az állatorvos-tudományi egyetemek képzésében. A mentesítési program eredményeként létrejött mosonmagyaróvári lacaune törzstenyészetről, amely a ma termelő magyar lacaune állomány alapját jelenti, az alábbiakban még bővebben lesz szó.
A kutatócsoport személyi összetétele, szakmai előélete alapján elsősorban a reprodukciós teljesítmények optimalizálására irányuló biotechnikai-biotechnológiai módszerekkel – embrió-átültetés, embriómanipuláció – kezdett el foglalkozni. (Ezen eljárások tökéletesítése teremtette meg a későbbiek során az alapot ahhoz, hogy a genetic engineering, a génátültetés eljárásaitól várható előnyöket a tenyésztésben magánál az állati szervezetnél realizálni tudják.)
A következő években az állomás munkatársai a bécsi és a budapesti állatorvos-tudományi egyetemek kutatóival közösen embriómanipulációs kísérletsorozatba kezdtek. Ezek eredményeként Mosonmagyaróvárott született meg az első közép-európai, embriófelezéssel létrehozott monozygotikus (identikus) ikerbárány pár 1985 áprilisában. A két bárány szinte minden külső tulajdonságában azonos volt (még az első észlelt ivarzásuk is egy napon jelentkezett). Az identikus ikreket "egypetéjű ikreknek" is nevezik, hiszen a két állat valóban egy megtermékenyített petesejt megosztott barázdálódási golyóiból származik. Ez a jelenség spontán is előfordul az állatoknál és embereknél egyaránt. Az eljárás állattenyésztésben realizálható előnyei (a genetikai előrehaladás és az állomány homogenitás növelése, genotípus-környezet interakció vizsgálatok és pontos takarmányozási kísérletek végrehajtása) mellett nem mellékes, hogy az identikus ikrek létrehozása volt az első lépés a valódi klónok előállításához.
A kutatások folytatásaként 1986 áprilisában – ugyancsak osztrák együttműködés mellett – megszületett Magyarország első juhfajon belüli kimérája különböző fajtájú embriófelek összerakása, aggregáltatása útján. A létrehozott egyedek két szülőpár genetikai anyagát hordozták sejtjeikben, tehát genetikai értelemben négy szülőjük volt. Maga a kísérlet biológiai érdekességnek indult, aztán a későbbiekben a kiméra előállítási technika egészen más célt szolgált.
A Nature folyóiratban 1986 elején jelent meg egy cikk, amely szerint fajok közti kimérát hoztak létre két különböző faj embriórészeinek egyesítésével. Ez azért volt érdekes, mert addig egyetlen egy kutató sem mert komolyan arra gondolni, hogy két különböző fajból származó, különböző kromoszómakészletű sejtpopuláció képes egy szervezeten belül együtt élni, s funkcionálni. A juh embriómanipulálási program keretében az intézet kutatói kísérletet tettek a fajok közötti kiméra előállítására bécsi kollégáik segítségével. 1986. szeptember közepén – a Nature cikk megjelenését követő nyolc hónapon belül – sikeresen zárult ez a kísérletsorozat is, hiszen megszületett a kecske és juhszülőktől származó kiméra (ez volt a harmadik fajok-közti kiméra a világon!). Vér-polimorfizmus vizsgálattal bizonyították, hogy a recipiens anya genetikai anyaga nem vett részt az embrió kialakításában, tehát a kiméra embrió-átültetésből származik. A megszületett kiméra kos/bak utód két és fél évig élt, fertilis volt, heréje kosspermiumokat termelt, bárány utódai is születtek.
Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy a biológiai érdekességen felül miért is fontos számunkra maga az eljárás? A fajon belüli kimérákat fel lehet használni gyógyszerek hatásmechanizmusának ellenőrzésére, elsősorban az öröklődő defektusok kezelése érdekében. Letális vagy szubletális defektusokkal terhelt sejtcsoportok, szövetek, szervek „in vivo” életben tarthatók, vizsgálhatók, ha a kiméra sejtjeinek nagyobb része egészséges. Tehát az eljárás mögött nem céltalan kutatói hóbort állt. A leírtakon felül fontos még megemlíteni a kimératechnika klónozásnál jelentkező hasznát is.
Egy évtizedet ugorva az időben, 1997-ben Ian Wilmut-nak, a skóciai Roslin Intézet kutatójának azon bejelentése, hogy 1996. július 5-én megszületett Dolly, egy hatéves juh testi sejtjének felhasználásával klónozott bárány – szenzációként hatott a tudományos világban is, s bombaként robbant a közvéleményben.
Az 1980-as évek legvégén, a 90-es évek elején az állatok klónozása már nagyon a "levegőben volt". Több laboratórium eljutott az embrió-mikromanipuláció azon szintjére, hogy a klónozást megcélozza. Keresték azon omnipotensnek, legalább is totipotensnek gondolt sejteket, amelyekről feltételezték, sejtmagjuk nemcsak hordozza az állat teljes genetikai anyagát – hisz ezt elvileg minden állati sejt tudja – hanem olyan állapotban van, hogy a sejtmag felhasználásával rekonstruált új sejt osztódásnak indítható, s belőle embrió, magzat, majd újszülött hozható létre.
Mivel a mosonmagyaróvári munkacsoport korábban is foglalkozott embriómanipulációval, logikusan gondolt arra, hogy az egészen korai stádiumú embriók blasztomérjei (barázdálódási golyói) lesznek a jó sejtmag-donorok, hisz itt még a differenciálódás nem indult el. Célszerűnek látszott tehát a 8-16-32 sejtes embriók sejtmagjainak, s a sejtmag körül elhelyezkedő kis mennyiségű citoplazma rétegnek (így együtt karioplasztnak nevezik) fuzionáltatása egy másik osztódásra képes, de sejtmag-anyagától megfosztott (enukleált) sejttel, illetve annak citoplazmájával. A sejtmagot fogadó sejtnek (recipiens) az érett petesejt (szekunder oocyta) látszott alkalmasnak. Elvileg a sejtmag-anyagától megfosztott petesejtet és a korai embrió barázdálódási golyóiból származó sejtmagot kellett csak fuzionáltatni, majd e sejtkonstrukció után a sejtosztódást beindítani.
A skóciai Roslin Intézetben sem Dolly volt az első klónozott bárány. A Wilmut professzor által vezetett kutatócsoport 1995 nyarán már okozott meglepetést. Akkor két klónozott bárány (Megan és Morag) megszületése jelezte, hogy a csoport elsajátította, illetve kifejlesztette azon technológiát, amellyel már tudnak klónozni. E két bárány esetében a sejtmagokat egy kibújás előtti embrióból létrehozott sejttenyészet sejtjeiből nyerték. Az embrionális sejttenyészet létrehozása persze külön feladatot jelentett, de a továbbiakban megkönnyítette a munkát, s szerencsés pályára vezette a kutatást.
A történeti hűség kedvéért meg kell említeni, hogy az akkori Pannon Agrártudományi Egyetem mosonmagyaróvári Biotechnikai Állomásán 1993 márciusában született meg az első hasonló módon klónozott bárány. Sejtmag-donorként 8-16 sejtes embriók barázdálódási golyóit használták (nem állítottak elő külön sejttenyészetet), recipiens sejtrészként pedig enukleált petesejtet. Így sikerült az első kromoszómális klónbárányt előállítani 1993 tavaszán, majd 1993 őszén még egyet, s 1994-ben további kettőt. A magyaróvári bárányok, a Skóciában két évvel később született klónozott bárányokhoz hasonlóan, egy-egy korai stádiumú embrió klónjai voltak.
A Roslin Intézet szerencsésebb helyzetben volt, mint a Biotechnikai Állomás, folytathatták kutatásaikat, ezen kísérletsorozatuk másik eredményeként született meg Dolly, az első olyan emlős klónozott állat a világon, amelyet egy felnőtt állat sejtmagjának felhasználásával hoztak létre. A mosonmagyaróvári kutatócsoport munkájáról a jelentést 1994 végén leadta, azonban több támogatást ilyen munkához nem kapott. Ebben az időben a klónozási technikát illetően nagyon a világ élvonalában jártak a Biotechnikai Állomás munkatársai, csak sajnálni lehet, hogy kutatói munkájukat nem folytathatták.
A klónozási kísérletek után a kutatások új területek: a génátültetés, a genetikai anyag módosítása felé mozdultak el. A génátültetés és a hozzá csatlakozó klónozás a biotechnológia "nehézipara". Világosan látszott, hogy a fő cél nem annyira az állatnemesítés, hanem a "génfarming" bázisállatainak létrehozása volt, elsősorban a gyógyszeripar élénk érdeklődésére. Az egész kutatást ezen kívül főleg a humán célú génterápia mozgatja. Ehhez a "mozgalomhoz" csatlakozva a kaliforniai Loma Linda Egyetem Molekulárbiológiai és Génterápiás Központja segítségével (tőlük származtak a kutatás során felhasznált plazmid vektorhoz kötött gének), mikroinjektálásos technikával állított elő idegen gént hordozó bárányt a mosonmagyaróvári kutatócsoport. Az első ilyen bárány – amelynél az idegen gént biztosan kimutatták – 1997 tavaszán született.
A kanadai Vancouver székhellyel működő Chromos Molecularsystems Inc. felfigyelt a Biotechnikai Állomás munkájára és eredményeire. 1996 végén, amikor az állomás támogatás hiányában, éppen megszüntetése és feloszlatása előtt állt, a Chromos tett ajánlatot bérmunkára. Az ajánlatot az intézet vezetősége kénytelen volt elfogadni, bármilyen megalázó is volt az amerikai körülményekhez viszonyítva a bérmunka ára.
A fentebb említett kísérletek mellett az állomás szép számmal büszkélkedhet a gyakorlati juhtenyésztésben is alkalmazható kutatási eredményekkel. Ezek jószerint mind a Biotechnikai Állomás speciális helyzetéből adódnak, ugyanis az intézet az egyetlen magyarországi akkreditált juh mesterséges és embriológiai állomás szerepét is betölti a hazai juhágazatban.
1986-tól a Biotechnikai Állomás munkatársai a kossperma tartósítással, új termékenyítés-technológia kidolgozásával mintegy "melléktevékenységként" kezdtek el foglalkozni. Jelenleg olyan spermatartósítási módszerrel rendelkezik az intézet, amellyel a 2-4 °C-ra hűtött kosspermát 3-4 napig biztosan fertilis állapotban tudjuk tartani (a nyugati versenytársak sem mernek 24-48 óránál hosszabb tárolási időszakot garantálni jelentősebb termékenyítőképesség csökkenés nélkül). Ez azt jelenti, hogy központi kossperma ellátással, heti kétszeri szállítással az ország bármelyik tenyészete ellátható termékenyítő anyaggal. Az állomás engedéllyel rendelkezik a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség (MJKSz) tenyésztési programjában szereplő valamennyi fajtájú, minősített kostól történő spermaértékesítésre. A kutatóintézet a gyakorlat számára elfogadható minőségű mélyhűtött (-196 °C-on konzervált) kossperma előállítása terén is biztató eredményekkel rendelkezik, azonban az eljárás még nem tekinthető teljes egészében kiforrottnak.
A mosonmagyaróvári kutatók az egykori Debreceni Állattenyésztő Vállalat szakembereivel olyan termékenyítő katétert és termékenyítéstechnológiát dolgoztak ki, amellyel a juhok inszeminálása cervico-uterinalisan eredményesen megoldható. Ezzel a módszerrel a Biotechnikai Állomás az egyedüli intézet a világon, amely embriótermeltetéshez szuperovuláltatás után ezen termékenyítéstechnológiát alkalmazza. Eljárásukkal legalább olyan eredményekkel rendelkeznek, mint a félsebészeti, laparaszkópos termékenyítést használók, azonban a hazai eljárás sokkal költség-, munka- és időtakarékosabb, illetve jóval "állatbarátabb" is mint az egyéb eljárások.
A juhtenyésztés területén elért néhány eredmény rövid ismertetése
Mosonmagyaróvár és környéke nem tartozik a tipikus juhtartó vidékek közé. Ennek ellenére már az Alma Mater első igazgatója, Wittmann Antal is a legjelentősebb hazai juhtenyésztők közé tartozott, illetve ezen a területen folytatott úttörő tevékenysége is ismeretes. A Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémia történetének talán egyik legnagyobb formátumú, juhtenyésztést is oktató tanára dr. Rodiczky Jenő volt, munkássága mellette nem mehetünk el szó nélkül, főleg annak tudatában, hogy az a mai napig meghatározza Magyarország és Mosonmagyaróvár juhtenyésztését.
Rodiczky műveiben nagy terjedelemben foglalkozik a juhok gyapjútermelése mellett azok tej- és hústermelésével is mint további lehetséges és fontos ágazati bevételi forrásokkal. E tanok egyik gyakorlati megvalósulását jelentette, amikor magyaróvári évei alatt külföldről hozatott be egy kisebb – tejelő típusú – kelet-fríz nyájat az akadémiai tangazdaság számára. Az eredmények itt sem maradtak el: 1930-ban – igaz, egy másik, már Rodiczky távozása utáni importból származó – kelet-fríz anyajuh világrekordot (!) állított fel a maga legnagyobb napi 8 kg-os tejelésével (évi tejhozama 298 nap alatt 1099 kg volt) a magyaróvári juhászatban.
A későbbiek során a tejelő juhok tenyésztése mondhatni egyfajta hagyományként élt tovább Óvárott. Elég csak az egykori professzor, vitéz dr. Bíró Gyula munkásságára gondolni – aki még a tangazdaság vezetőjeként foglalkozott a témával –, vagy a későbbiek során dr. Kósa Lajosnak a tejtermelés növelésének lehetőségeit vizsgáló kutatatásait feleleveníteni. Az ő munkásságának egy része a Biotechnikai Állomás munkatársai által megmentett, kiváló kettős – tej-hús hasznú – lacaune juhfajtához kötődik, napjainkban ez irányú kutatásokat dr. Gulyás László végez az Általános Állattenyésztési Intézeti Tanszéken.
A fentebb már említett – embrió-átültetésre alapozott – mentesítési program eredményeként jött létre a mosonmagyaróvári juh-törzstenyészet, amely a ma termelő magyar lacaune állomány alapját jelenti. A fajta alkalmazkodva a hazai körülményekhez, sikeresen adaptálódott és hazánkban meghonosodott.
A lacaune jelenleg Magyarország legnagyobb létszámú tejelő populációját alkotja, a termelésellenőrzésbe vont fejt anyajuhok egyedszáma megegyezik a többi tejelő fajta összlétszámával. A városunkból származó genetikai háttérrel dolgozó hat legnagyobb hazai törzstenyészet átlagosan 150-250 tenyész-, illetve növendékkost értékesített éves szinten az utóbbi 8 esztendőben, 2500-3000 eladott tenyészjerke mellett. A tenyészetek számának növekedésén felül a termelésellenőrzésbe vont fejt állatállomány az utóbbi években csaknem a háromszorosára emelkedett az MJKSz adatai alapján. A hazai tenyészállat-eladásokon túl a Kárpát-medence több területére is sikerült értékesíteni tenyészanyagot, így mosonmagyaróvári származású lacaune állatok termelnek már Burgenlandban, Erdélyben és a Felvidéken, valamint Lengyelországban is.
A lacaune, amelynek teje a híres Roquefort sajt alapanyagát adja, hazai sikerét elsősorban annak köszönheti, hogy a fajtával előállított F1-es (magyar merinó anyaságú, lacaune apaságú) nőivarú állomány mind szaporaságban, mind tejtermelésben jelentősen felülmúlja a hazánkban még mindig népszerű, alapvetően gyapjútermelésre kinemesített, hústermelésre használt, napjainkra már inkább csak ráfizetést termelő merinót. Az F1 állomány tartása esetén a tej, illetve a bárányok értékesítéséből másfélszer nagyobb árbevételre számíthat a juhtenyésztő. Azon juhászatokban, ahol nem fejik az anyajuhokat, plusz 15-20% bevétellel kalkulálhat az állattartó a bárányeladásokból egy évre vetítve. A tisztán lacaune genotípusú juhoknál ezek a termelési és gazdasági eredmények jóval magasabbak – fejés esetén a bárányeladásokkal együtt több mint kétszeres az árbevétel, fejés nélkül, csak a vágóbárányokból származó bevétel közel 70%-kal nagyobb a magyar merinóéhoz képest.
A lacaune magasabb tejtermelésével – amely magában hordozza a gazdaságosabb báránynevelést, mivel több tej áll rendelkezésre a bárányok számára –, jobb szaporaságával és az utódok kedvezőbb súlygyarapodásával és húsminőségével ideális alap exportképes bárányok előállítására. Azon juhászatokban, ahol nem fejnek és terminál kosként hústípusú (akár „húslacaune”) kosokat használnak, ez főleg igaz.
Az állomás jelene
2000 őszén a Biotechnikai Állomás kutatócsoportja működtetésére, továbbfejlesztésére bérbevette az intézményt, s ezen célból létrehozták a PharmaGene-Farm (PGF) Géntechnológiai Kutató, Fejlesztő és Szolgáltató Kft-t, amely jelenleg az állomás üzemeltetője.
A PGF vezetői: Prof. Dr. Gergátz Elemér állatorvos, igazgató; Dr. Gyökér Erzsébet, kutató állatorvos, ügyvezető; és Prof. Dr. Szalay Aladár, biológuskutató, ügyvezető. Az állomáson így jelenleg két tudományos fokozattal rendelkező állatorvos kutató, két tudományos fokozattal rendelkező biológuskutató, három Ph.D. aspiráns (doktorandusz), egy gépészmérnök, illetve a fizikai munkás személyzet dolgozik.
A kutatócsoport feladatai alapvetően nem változtak az elmúlt 30 évben, de a tudományág fejlődése és a gazdasági változások módosították, színezték tevékenységüket.
Alapvető feladatuk: új biotechnikai, biotechnológiai eljárások megismerése, továbbfejlesztése, új biotechnológiai eljárások kidolgozása és ezek minél gyorsabb bevezetése a gyakorlati tenyésztői tevékenységbe, elsősorban a juhtenyésztés területén.
Az utóbbi években a kutatási tevékenység mellett egyre erősödik az állomás szolgáltató tevékenysége is. Az állomás munkatársainak jelenlegi kutatói tevékenysége leginkább a kiskérődzők (a kecske az utóbbi években jelent meg mint új állatfaj) szaporítóanyagának (embrió és sperma) hűtésének, mélyhűthetőségének fejlesztésére, valamint fertilitásvizsgálatokra terjed ki.
Az állomás az utóbbi években többek között a Debreceni Egyetemmel, a budapesti Állatorvostudományi Karral, az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézettel dolgozott együtt közös kutatási projekten, az állattenyésztési biotechnológia, valamint a juhtenyésztés területén.
Németh Attila
Felhasznált irodalom
Bódis L. – Rátkai J. – Szerafin J. (2000): Emlékképek a magyar növényfajtakísérleti állomások életéből, megalakulásuk 50. évfordulójára. Budapest, 2000.
Dohy J. – Gergátz E. (2003): Biotechnológiai lehetőségek az állattenyésztésben. In: Glatz Ferenc (szerk.): Biotechnológia: lépéstartás Európával. Magyar Tudományos Akadémia. Budapest, 1998.
Führer F. – Schleger W. – Bodó I. – Gergátz E. (1987): Zur Herstellung von Schafchimeren durch Embryomicrochirurgie. Wiener Tierärztliche Monatschrift. Heft 2. 60-61.
Galgóczyné Gyökér E. (1993): A Biotechnikai Állomás története. In: Czimber Gy. – Horváth K. (szerk.): A tanszékek és egységek története (1954-1993). PANNON Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar. Mosonmagyaróvár, 1993.
Gergátz E. – Seregi J. (1985): Stock exemption, saving of genetical value, by embryonic transfer. 36th Annual Meeting of the EAAP. Kallithea-Halkidiki, Greece. Summaries 172-173. p.
Gergátz E. (1987): Chimera-production as a Possible Way to Approach the Different Animal Species. Biotechnologies in Animal Production - International Symposium. DDR, Hannover. September 1987.
Gergátz E. – Gyökér E. (1997): Cervico-uterinal insemination method with cooled and deepfrozen ram-semen. Proc. of 48th EAAP Vienna, 25-28 Aug. 1997., 319.
Gergátz E. (2003): Állati embrió klónozása. In: Hídvégi Egon (szerk.): A genom. Széphalom Könyvműhely. Budapest, 2003.
Gergátz E. – Mihályfi S. – Németh A. (2007): A lacaune fajta felhasználása juhtenyésztésünkben. Kaposvári Állattenyésztési és Takarmányozási Napok. XIV. Szent Mihály-napi Juhtenyésztési Fórum, Kaposvár, 2007. szeptember 27-29.
Gulyás L. – Kovács I. (1998): A lacaune fajta szerepe Magyarország jövőbeni juhtenyésztésében. Állattenyésztés és Takarmányozás. Juhtenyésztési különszám. 47. 177.
Gyökér E. – Gergátz E. – Bali Papp Á.(1993): Sejtmagátültetés klónozás céljából juhnál. IX. Állatbiotechnológiai Kerekasztal Konferencia. Október 12-13.
Nagy Zs. – Németh A. – Mihályfi S. – Toldi Gy. – Holló I. – Gulyás L. (2010): Effect of dairy sheep breeds to Hungarian merino stock. 8th World Merino Congress. Bergerie Nationale of Rambouillet, France. 3rd-5th of May, 2010.
Németh A. – Mihályfi S. – Nagy Zs. – Szabados T. – Gergátz E. (2010): Effectiveness examination of the cervico-uterinal insemination and semen analysis under the cooling, deep-freezing and sex-orientation methods in sheep. 8th World Merino Congress. Bergerie Nationale of Rambouillet, France. 3rd-5th of May, 2010.
Németh A. (szerk.): Biographiae Óvárienses I. Válogatott életrajzok a magyaróvári agrár-felsőoktatás 190 éves történetéből (1818-2008). Kiadja az Óvári Gazdászok Szövetsége. Mosonmagyaróvár, 2009.
Schellander K. – Bodó I. – Gergátz E. – G-né Gyökér E. (1985): Herstellung von monozygotischen Zwillinge durch Embriomicrochirurgie. Wiener Tierärztliche Monatschrift. Heft 3.