Az Óvári Nagy Tanári Kar és a hazai kísérleti intézetek megalakulása
Az Óvári Nagy Tanári Kar megalapozása a 130 évvel ezelőtt elhunyt Prof. Dr. Masch Antal (Kuttenplan, 1809 – Magyaróvár, 1884) akadémiai igazgató tevékenységéhez kötődik, működésének kibontakozása pedig az 1884-ben, Masch halálát követően kinevezett Prof. Balás Árpád (Oravicabánya, 1840 – Budapest, 1905) nevéhez fűződik.
Balás Árpád egyik fő érdemeként tartják számon, hogy saját tudományos karrierjét háttérbe szorítva, legjobb tudása szerint szervezte és irányította, illetve több mint egy évtizedig szolgálta a korabeli tanári kart - munkásságát teljes mértékben alárendelve az oktatás és a kutatás legjobb feltételrendszerének megteremtése érdekében. Szinte valamennyi, később legendássá vált oktató igazgatói korszaka alatt került vezető beosztásba. Az 1896/97-es tanév volt Balás Árpád számára az utolsó Magyaróvárott, nyugdíjazása után sem maradt azonban munka nélkül. A millenniumi kiállításon a mezőgazdasági szakoktatási csoport elnökeként működött, és gazdag agrárjellegű anyagot rendszerezve, az Előkészítő Bizottság vezetőjeként elévülhetetlen érdemeket szerzett a Magyar Mezőgazdasági Múzeum létrehozásában. 1897. szeptember 1-én ki is nevezték annak első igazgatójává.
A kar tagjai közt szerepel Cselkó István, a hazai takarmányozástan úttörője, a korszerű takarmányozás hazai meghonosítója, a Kellner-féle keményítőérték magyarországi bevezetője. Egyebek mellett magyar nyelven ő írta az első tudományos igényű szarvasmarha-tenyésztési szakkönyvet is. Az Óvári Nagy Tanári Kar kiemelkedő alakja, a magyar mezőgazdasági szakirodalom egyik megteremtője közel 40 évig nevelte az óvári gazdászok generációit. Az Állatorvos-tudományi Kar jogelődje munkássága előtt tisztelegve díszdoktorává avatta.
Cserháti Sándor személyében a hazai növénytermesztés, -nemesítés úttörőjét, a magyarországi tudományos növénytermesztés megalapozóját, az Országos Növénytermelési Kísérleti Állomás és az Országos Növénynemesítő Intézet létrehozóját, előbbi igazgatóját tisztelhetjük. A növénytermesztés, illetve -nemesítés szinte minden területén maradandót alkotott, kiemelkedő tagja volt az Óvári Nagy Tanári Karnak. A temetőben található szecessziós síremlékénél baráti kegyeletét még Kodály Zoltán is lerótta.
A szintén egykoron Óvárott végzett Deininger Imre hozta létre Magyarország első Vetőmagvizsgáló Állomását. Ma őt tekintjük a hazai vetőmag-vizsgálati és a régészeti növénytani kutatások megalapítójának. Később a keszthelyi gazdasági tanintézet igazgatója, 1892-től pedig a gödöllői koronauradalom jószágigazgatója volt.
A korszerű hazai üzemtan és üzemszervezés megalapozójának Hensch Árpád egykori gazdasági akadémiai tanárt, majd igazgatót tartjuk. Az egykori hallgató 43 évesen került vissza az Alma Mater kötelékei közé. Óvári korszaka alatt írt munkái jórészt az agrárüzemtan problémáit elemezték, hírnevét is ezen tudományterület művelésével alapozta meg.
Kosutány Tamás szintén az Óvári Nagy Tanári Kar kiemelkedő alakjai közé tartozott, a nemzetközi szaktekintélynek számító agrokémikus volt az első – az Óvári Nagy Tanári Kar tagjaként – akit az MTA közvetlenül Magyaróvárról választott a tagjai közé, és az elsők közt szerepel azon kevesek közt is, akik a XIX. században mezőgazdászként nyertek felvételt a tudós társaságba. Tudományos pályája Magyaróvárott indult, itt lett gazdasági akadémiai tanár, illetve a Vegykísérleti Állomás igazgatója. Több mint három évtizedes óvári munkásság után az Országos Kémiai Intézet igazgatójává nevezték ki, emellett a Műegyetem meghívott előadójaként is tevékenykedett. A Magyar Tudományos Akadémia 1894-ben választotta levelező tagjául, mint a magyar élelmiszertudomány kimagasló alakját.
Az utódok visszaemlékezéseikben a tanári karból a tudományos életben elért eredményei alapján – ahogy az egykori tanítvány, a később akadémikussá választott Surányi János is teszi – Linhart Györgyöt, a Növényélet- és kórtani Állomás alapítóját és vezetőjét emelik ki. A fitopatológia Európa szerte híres szaktekintélyét ma a hazai tudományos növénykórtan és növényvédelem megalapozójaként tartjuk számon. Linhart György birtokosa volt a svéd Északi-csillag-rend lovagkeresztjének is. (Nem mellesleg a rend első lovagja Linné volt!)
A juhtenyésztés és a gyapjúismeret nemzetközileg elismert szaktekintélyeként tartjuk számon Rodiczky Jenőt, a kiváló tudóst és tanárt, a francia Becsületrend tulajdonosát. Az ő nevéhez fűződik az Országos Gyapjúminősítő Intézet alapítása, amely immár több mint 110 éve szolgálja a hazai állattenyésztést. Rodiczky foglalkozott a juhok tej- és hústermelésének fejlesztésével is, magyaróvári évei alatt külföldről hozatott be egy kisebb – tejelő típusú – kelet-fríz nyájat az akadémiai tangazdaság számára. Az eredmények nem maradtak el: 1930-ban – igaz, egy másik, már Rodiczky távozása utáni importból származó – kelet-fríz anyajuh világrekordot (!) állított fel a maga legnagyobb napi 8 kg-os tejelésével a magyaróvári juhászatban (évi tejhozama 298 nap alatt 1099 kg volt).
Rodiczky egyik tanítómestere id. Sporzon Pál volt, aki budai műegyetemi tanszékvezetőség és keszthelyi gazdasági tanintézeti igazgatóság után került vissza gazdasági akadémiai tanárként Óvárra, egykori tanulmányainak színhelyére. Korának egyik legtermékenyebb szakírója volt, ma a mezőgazdasági üzemtan kiemelkedő művelőjeként tartjuk számon – Óváron utóda a már említett Hensch Árpád lett. Nagy munkája a Gazdasági becsléstan, az első ilyen jellegű, magyar nyelven kiadott könyv, de még 1865-ben ugyancsak ő jelentette meg az első önálló talajtani tan- és kézikönyvet magyar nyelven Gazdászati talajisme – vagyis: A termőföld címmel.
Thallmayer Viktor gépészmérnök, a műszaki tanszék és a Gépkísérleti Állomás vezetőjeként tett szert hírnévre a tudományos életben. Több mezőgazdasági gépgyár szaktanácsadóját, az első magyar mezőgazdasági gépészeti szakkönyvek szerzőjét tisztelhetjük személyében, az Óvári Nagy Tanári Kar nemzetközileg is elismert kiemelkedő tagja volt.
A korszerű szarvasmarha-tenyésztés hazai megalapozója, a világszerte elterjedt Bang-Ujhelyi eljárás egyik kidolgozója, az Óvári Nagy Tanári Kar kimagasló alakja volt az egykori akadémiai igazgató, Ujhelyi Imre. Nevéhez fűződik többek közt az Állatgyógyászati, majd a Tejkísérleti Állomás alapítása, azok vezetése, a Magyaróvári Szarvasmarha Tenyésztő Egylet megszervezése. A magyar tarka mosoni tájfajtájának egyik kitenyésztőjeként, illetve több tejszövetkezet létrehozásában játszott meghatározó szerepével tevékeny és teremtő erejének javát a parasztság gazdasági felemelésére szentelte (Levél községben ezt emléktábla is jelzi). Egykori munkatársa, a később akadémikussá választott Schandl József írta róla: "azt hogy állattenyésztésünk 10-15 év alatt behozta fél évszázados lemaradását, elsősorban Ujhelyi Imrének köszönhetjük."
Gondolatok a magyaróvári kutatóállomásokról
A magyarországi agrárkutatás megindulásakor kialakuló mezőgazdasági kísérletügyi állomások közül tizennyolc működött az ezirányú szakképzést folytató öt iskola (Debrecen, Kassa, Keszthely, Kolozsmonostor, Magyaróvár) valamelyike mellett. Ezek közül azonban csak tíz folytatott tényleges tudományos kísérleteket, a többinél inkább csak ellenőrző és szakértő tevékenység folyt. A tíz kutatóintézet közül nyolc székhelye volt Magyaróvár, azaz a hazai agrár-kutatóintézetek 80%-át alapították a Magyaróvári Magyar Királyi Akadémia, illetve jogelődje keretén belül: M. kir. Eszköz- és Gépkísérleti Állomás (1869) M. kir. Vegykísérleti Állomás (1872), M. kir Vetőmagvizsgáló Állomás (1878), (Országos) M. kir. Növénytermelési Kísérleti Állomás (1891), Állatgyógyászati Állomás (1891), M. kir. Növényélet- és Kórtani Állomás (1897), M. kir. Tejkísérleti Állomás (1903), Országos m. kir. Növénynemesítő Intézet (1909). Ezen felül 1840-től működött a tanintézethez kötve Meteorológiai Állomás és Gazdasági (Szak)tanácsadó Bizottság is. A két említett kivételt az 1898-ban alapított debreceni M. kir. Dohánykísérleti Állomás – amely részint Cserháti Sándor magyaróvári professzor javaslatára jött létre, eredetileg őt kérték fel az irányítására is –, valamint az 1900-ban létrehozott kassai M. kir. Szeszkísérleti Állomás jelentették, amelynek vezetője szintén egy néhai óvári hallgató, Zalka Zsigmond professzor lett (Fehér 1994). A kísérleti intézeteket alapító és irányító professzorok a már hivatkozott "Óvári Nagy Tanári Kar" tagjai voltak. Mindegyikük saját szakterületének magyarországi úttörője volt, egy-egy tudományág hazai megalapítója, illetve a magyar nyelvű szakirodalom és -oktatás korszerűsítője. Ismerve a legfrissebb nyugati forrásmunkákat, kiegészítve azokat saját kutatásaikkal, és figyelembe véve a magyar viszonyokat írták meg könyveiket, tanulmányaikat, amelyek sok esetben idegen nyelveken is megjelentek, nemzetközi színtéren is bemutatva tevékenységüket. Az általuk „kinevelt” utódnemzedék pedig még évtizedeken keresztül határozta meg Magyarország mezőgazdaságának irányát. Tudásukat azonban nem csak az Akadémia falain belül és a zárt tudós közösség sorában kamatoztatták. Szaktanácsaikkal, ismeretterjesztő írásaikkal és előadásaikkal, kutatási eredményeik gyakorlati hasznosulásával az egész ágazatot segítették.