A konviktus táblája – avagy egy dicső emlék a gazdászok múltjából…

A mai napon sok emlék tódult elém, miközben közeledtünk a Cserháti Sándor Kollégium régi nevén a "Konviktus" felé…

Néhány héttel ezelőtt Dr. Németh István (1981-2000 a kollégium igazgatója) megkérdezte tőlem, nem tudom-e véletlenül hol is állt a konviktus táblája. Akkor nem igazán tudtam felelni kérdésére, egy véletlen szerencse folytán az Egyetemtörténeti múzeumban a Hensch Árpád szoboravatás és a Kutatók Éjszakája programsorozat előadásához kerestem anyagokat, miközben ráleltem az elődök által ránk hagyott (itt meg kell említenem Borsa Károly nevét) dokumentumok között a korabeli Konviktusról készített képekre, melyek közül az egyiken tökéletesen látszódott a tábla helye és felirata is. A kép hátoldalán Borsa Károly üzent a múltból és egy megjegyzést is tett:

A jó hírt Németh Attilával és Dr. Németh Istvánnal is megosztottam és közösen határoztuk el, hogy 2013. október 1-én megnézzük a Cserháti Sándor Kollégium padlását.

Félve és reménytől telve érkeztünk meg a kollégiumhoz és némi tornamutatványt követően sikerült a lábunk alatt porladó galambtetemeken keresztül is utat törve eljutnunk, a konviktusi tábla feltételezett helyéhez. Egy kicsit letöröltük az évtizedes por és szennytől elfedett feliratot és lássunk csodát a tábla életre kelt dicsőítve egy letűnt kor adományozóit, kik sokat tettek "A magyar gazdász ifjúság javára…". A történetet innentől a jelen és jövő gazdász ifjúságnak az ekkor készült képek adják tovább.

A történet végén ezúton szeretnék köszönetet mondani Dr. Németh István tanár úrnak és Bebesi József jelenlegi kollégium igazgatónak, akik nélkül nem találhattuk volna meg a konviktus tábláját.

Mosonmagyaróvár, 2013.10.01

Dr. Kalmár Sándor